A NEMZET ÖZVEGYE





















Örkény István Színház
Bemutató: 2022.06.16.



Tabusított, elhallgatott történetek sokasága tárul fel 1989-ben – az '56-os forradalomért harcoló mártírok titkos, jeltelen sírjaival együtt. Családok tucatjai járják végig szeretteik kihantolásának és azonosításának kálváriáját.
Két nő áll egy sír mellett, ugyanazt a férfit gyászolják: a feleség és a szerető. Az egykor szeretett személy csontjai pedig szembesítik az özvegyeket a saját múltjukkal, soha ki nem mondott érzésekkel, titkokkal, fájdalmakkal és szenvedélyekkel. Hányféle emlékezet létezik? Hogyan lehet elmesélni az elmesélhetetlent, ha a nyilvánosság előtt a privát történetek politikai játszmák szorításába kerülnek?

A nemzet özvegye című ősbemutató nem dokumentumdráma, hanem a valóság elemeiből inspirálódva fiktív világot épít, archetipikus figurákat vonultat fel, és fókuszában a magyar történelmi emlékezet áll – ennek közepében pedig az itt maradtak, a múlt terhét cipelők, az özvegyek, a gyerekek és rajtuk keresztül az utódok: mi magunk.




Fotók: Horváth Judit


“Kelemen Kristóf híres a dokumentum és képzelet határainak elmosásáról. A nemzet özvegye fikciós előadás, mely elkészültéhez hozzájárult a Blinken OSA Archívumban végzett kutatás. Az archívum intézménye már magában tökéletes példája az ambivalens történelmi tapasztalatok egységes emlékezetté formálására irányuló szándéknak. Az előadás elején kivetítve olvashatjuk, hogy a valóság és a színpadon látottak különböző dolgok. “Ez nem a valóság” mondattal fejeződik be a vetítés. Ez a kijelentés az előadás tézise. (...) Láthatóan remek formában van az Örkény társulata, és jól áll nekik Kelemen Kristóf instruálása, ez az egyszerre komoly és humoros, intim és távolságtartó stílus.”
(Nagy Klára, szinhaz.net)

“A premiert június 16-ra, Nagy Imre újratemetésének évfordulójára időzítették. A nemzet özvegye ugyanis az 1989-es esemény kapcsán szól a múlthoz és annak elhallgatásához, elferdítéséhez való viszonyunkról, mégpedig a történelembe vetett ember (jelen esetben elsősorban a nők) szemszögéből.”
(Turbuly Lilla, kutszelistilus.hu)

“A nők küzdelme ez önmagukkal, a múlttal, a saját hibáikkal és/vagy gyarlóságaikkal, hitükkel és meggyőződésükkel – és egymással. Persze ne hajtépést képzeljünk a színpadra, mert ezek a temetőben bolyongó asszonyok már jócskán túl vannak a szenvedélyen és az indulaton. Ez már nem erről szól. Nem a férfiért harcolnak, hanem a szépen emlékezés, az emlék ápolásának jogáért, illetve egyfajta (érzelmi) egyenrangúságért.”
(Molnár Zsófia, Élet és Irodalom)

“Izgalmas látni, ahogy az Y vagy Z generáció felfedezi magának a 80-as éveket, és filmet vagy színdarabot rendeznek belőle. (...) Hát így élünk mi itt, tart tükröt elénk a darab, és a nézőtéren lélegzet-visszafojtva várjuk, hogy mi lesz a rendszervál… befejezése: -tás, -tozás, esetleg -toztatás, mert nem mindegy, sokat elárul az illető világnézeti hovatartozásáról. Kicsit viccesek vagyunk ezzel, gondolják az Y generáció tagjai, és jól gondolják.”
(Sümegi Noémi, Index)




Özvegy: Für Anikó
Szerető: Kerekes Éva
Fiú: Borsi-Balogh Máté
Elvtársnő/Történész: Csákányi Eszter
Dokumentumfilmes: Bíró Kriszta
Sírásó/Pap/Cellatárs/Orvosszakértő: Nagy Zsolt
Néni/Belügyes özvegye: Voith Ági
Rezidens: Józsa Bettina
Operatőr: Vincze Alina, Pantyi Petra

Dramaturg: Ari-Nagy Barbara
Dramaturg-gyakornok: Olteán Márk
Díszlet: Schnábel Zita
Jelmez: Szlávik Juli
Jelmeztervező asszisztens: Abed-Hadi Lili
Zene: Kákonyi Árpád
Fénytervező: Baumgartner Sándor
Súgó: Kanizsay Zita
Ügyelő: Sós Eszter
Rendező munkatársa: Érdi Ariadné
Rendező, író: Kelemen Kristóf

Köszönet: Bakonyi Alexa, Bartos Ági, Egyed Bea, Érdi Ariadné, Gál Gabriella, Kádár Kinga, Neudold Juli, Schnábel Zita, Szakács Eszter, Tenki Réka, Tóth Réka, valamint Bagi Andrea, Frank Mónika, Jákfalvi Magdolna, Kiss Bernadett, Kovács Erika, Lázár Éva, Patonay Anita